Elkezdődtek a kemény edzések. Nagyon élvezem őket. Második nap Plyometric cardio circuit nevezetű edzésem volt, ami egy 40 perces kőkemény zsírégetés volt. Bár azt hittem, hogy nem fogom bírni a bemelegítést és sokszor meg kell majd állnom, mivel már az is nagyon intenzív, ehelyett csak az utolsó percben pihentem meg pár másodpercre. Bár tény az is, hogy nem tudtam minden egyes kör alkalmával gyorsítani a tempón, ahogy Shaun T teszi. Sebaj, majd alkalomról alkalomra egyre jobb leszek. :) Sajnos hét perccel hamarabb abba kellett hagynom az edzést, mert túl későn tudtam elkezdeni, és nem volt időm befejezni, mert futnom kellett a gyerekért a bölcsibe. Van is lelkiismeretfurdalásom emiatt, de több ilyen nem lesz. :))
Harmadik nap Cardio Power and Resistance edzés volt, ami egy izomépítős edzés nyújtó mozdulatokkal és erősítéssel. Majd meghaltam annyira fárasztó volt, plusz aznap sajnos nem voltam a toppon egészségileg, emiatt elég gyenge voltam, nehezebben ment a dolog, de még így is hajtottam magam. És sokkal jobban bírom, mint amire számítottam. Természetesen sokszor meg kell állnom pár másodpercre szusszanni, de nem adom fel, folytatom tovább. Shaun T is mondja, hogy nyugodtan álljunk meg 1-1 pillanatra, vegyünk mély levegőt, szedjük össze magunkat, és folytassuk. Ki is írják időközönként: Rest when needed. :)
Negyedik nap Cardio Recovery volt, azaz "pihenő nap". Nem voltak ugrálások, hanem inkább erősítés combra, fenékre. Azt hittem milyen jó lesz, majd pihenek egy picit. Tévedtem. :))) Annyira fájtak a combjaim, hogy ezen az edzésen kellett a legtöbbet megállnom, mert egyszerűen remegtek a lábaim. Nagyon durva volt. Remélem ez majd csak javulni fog, és szépen erősödni fognak a combjaim. :))) Muszáj jól megdolgoztatni, mert szép vékony combokat szeretnék, azért viszont meg kell szenvedni. :))
Nagyon jók az edzések, próbálom egyre jobban csinálni, és egyre jobban feszegetni a határaimat, és minél kevesebbet megállni. Hiszem, hogy napról napra jobb lesz. Nagyon remélem, hogy a lelkesedésem végig ki fog tartani, bár tuti lesznek hullámvölgyek. :) A mai naptól nagyon félek. Megnéztem az edzést. Kőkemény ugrálás lesz végig, kb nulla pihenővel. Izgi lesz nagyon. :)))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése