Eltelt két hét, nagyon gyorsan és így eljött az újabb megmérettetés, a 2 fit test. Ezzel ellenőrizve, hogy mennyit fejlődtem a két hét alatt. Nagyon féltem, hogy mi van, ha nem javultam semmit, esetleg rosszabbul teljesítek. Főleg, hogy múlt hét elég rosszra sikeredett. Azt sejtettem egyedül, hogy a fekvőtámaszból tuti többet fogok csinálni, mert azt az edzéseken is éreztem, hogy egyre jobban megy.
Már a bemelegítésnél éreztem, hogy javultam, mivel amikor először csináltam ezt a röpke két és fél perces melegítést, már megéreztem. Persze nem dőltem ki tőle, de azért szaporábban vettem picit a levegőt. Most ez a 12 perces bemelegítések után meg se kottyant, mintha semmit sem csináltam volna. Ennek nagyon örültem. :)))
Úgy érezem elég jól sikerült a test. Mindenből tudtam javítani. Egyedül a suicide jump (amit én 4 ütemű fekvőtámasznak hívok, hiszen az iskolában így hívták) ment nagyon nehezen, még az első alkalmi 18-at is alig tudtam megcsinálni. Végül kettővel több lett belőle, de alig tudtam összekaparni magamat. A fekvőtámasz valóban sokkal jobban sikerült. Nagyon örülök neki. :))) Fejlődök.
Próbáltam mindent beleadni. Úgy elfáradtam a végére, mint egy negyven perces edzés után. :)) A szívem majd kiugrott a helyéről. Kicsit félek már előre a következő teszttől, hogy ennél többet, hogy tudok megcsinálni. Egyenlőre esélytelennek látom. Addig is van három hét, és elvileg akkor már a test után egyből van egy max edzés is. Izgi lesz.
A héten megint úgy fogok edzeni, hogy a Lányom is otthon lesz már velem. Nagyon remélem, hogy hagyni fog. Nagyon keményen szeretnék dolgozni. :D
Mindenkinek jó edzést kívánok erre a hétre!!!
Itt vannak a teszt eredményeim (otthon felejtettem a papíromat, amire írtam, így most fejből töltöttem ki, ha nem jó valamilyen adat, akkor majd javítom)

Halihó!
VálaszTörlésJó látni, hogy küzdenek még rajtam kívül ezzel az edzéssel emberek.
Akkor a 2. fit test eredmény:
Switch kicks : 122, Power jacks 63, Power knees 102, Power jumps 52, globe jumps 12,suicide jumps 18, push-up jacks 33, low planque oblique 49.
Ez amásodik insanitym. Az előző után két hét pihenés után kezdtem újra és jelenleg 110 kg és pasiból vagyok :)
Szia!
VálaszTörlésSzuper eredmények neked is. Mennyit fogytál az első insanity alatt? 110Kg-hoz milyen magas vagy? Most hányadik hétnél jársz? A max-os edzések nagyon durvák igaz? Én attól nagyon félek. :DDD
Én 176 cm vagyok, ezért durván sok a 110 kg. Az első insanityt 120 kg-osan kezdtem és volt benne egy egy hetes káposzta leves kúra. Most indult a negyedik hét.
VálaszTörlésA maxos edzések szerintem nem olyan durvák csak meg kell szokni. Én a recovery weekel szenvedtem sokat a mélyizom edzésekkel. Egy picit unalmas lesz egy idő után, de pont akkor vált a max-os edzésekre, amikor már kezdené az ember megunni. Szóval kitartás. Most a pure cardio megvolt már, még a cardio abs-et kell ma teljesítenem.
Abbahagytad?
VálaszTörlésAbbahagytad?
VálaszTörlés